Termékek Menü

A Lowrance Eagle széria, és a csúcsán az Eagle Eye

A Lowrance 2024 őszére megújította az egyik legfontosabb szonár szegmensét. A Hook Reveal készülékek helyén bejelentette az Eagle szériát, most azt tekintjük át, hogy melyek a legfontosabb újdonságok, miben fejlettebb ez a sorozat, mint a Hook Reveal, és kiemelten foglalkozunk a sorozat zászlóshajójával, az Eagle Eye 9-es készülékkel.

Az Eagle sorozatban megújult a gombkiosztás, a felsőbb osztályú gépektől örökölte meg a logikusabb, átgondoltabb kezelő felületet. Maga a kijelző minősége is érezhetően fejlődött, itt már kiváló kontraszt értékekkel és nagyobb fényerővel rendelkező IPS paneleket kapunk, melyek sokkal szebb képet eredményeznek a megnövelt pixelszámokkal. Az IPS panelek további remek tulajdonsága a megnövelt betekintési szög, a készülékek minim 80 fokos betekintési szöggel bírnak. A sorozat minden darabja képes teljesen automatikusan is működni, tehát ha nem szeretnénk a beállítással bajolni, vagy nem nagyon értünk hozzá, akkor az alap beállításokkal is kevés kompromisszummal használható. Ez egyébként valamennyi Eagle készülékre igaz, hozzátéve, hogy a komolyabb képességekkel rendelkező készülékeket már vétek lenne teljesen automata módban használni, mert a testreszabhatóságát kihasználva, az egyéni igényekhez állítva tudjuk a készülékek és jeladók képességeinek maximumát megkapni. Az új külső előrevetítette, hogy az extraként kapható képernyővédők mérete is különbözik a Hook Reveal sorozattól, tehát a két széria képernyővédői nem kompatibilisek egymással.

4 colos monitorral

Az új sorozat legkisebb készüléke a 4 colos képernyővel rendelkező Eagle 4X, mely a legkomolyabb változáson esett át az elődjéhez képest, hisz a korábbi fekvő formátumot leváltotta az állított monitor.

A vertikális horgászat kedvelői lehet még jobban fogják ezt szeretni, mert a nagyobb magasságú képernyőn pl. a kuttyogtatás eseményei nagyobb térben követhetők. A 4-es gép kizárólag a 2D szonár megjelenítést tudja, már itt is megkapjuk a „connect and cast”, azaz csak dugd össze és már dobhatsz is, azaz full automata módot. A korábbiaktól eltérően a 4 colos méretben nem kapunk GPS és térkép képességeket, ezeket az 5 colos monitorral rendelkező készülékektől felfelé szolgáltatja a gyártó.

5 colos monitorral

Ebben a méretben is egy műszert találhatunk, az Eagle 5 SplitShot™ HD készüléket, mely visszatérve az alapokhoz már fektetett képernyővel rendelkezik. GPS-es és képes kezelni a C-MAP® térképeket, gyönyörűen megjeleníti az at5-ös formátumokat is, ahogy a Genesis Live™ nevű saját medertérkép készítő alkalmazása is integrálva van.

A 2D szonár mellé kapunk nagy frekvenciás DownScan-t, és a képernyőjét akár háromfelé is meg tudjuk osztani, hogy a kétféle szonár leképezés mellett a térkép nézetet is követhessük egyidőben. A 800 x 480 px-es felbontás ebben a méretben nagyon sima, szép képet biztosít. Ha a jó navigációs és térképképességek vannak fókuszban, akkor ez a legkisebb (és legjobb árú) készülék, mely már képes kiszolgálni ezen igényünket.

7 colos monitorral

Ezzel a képernyő mérettel már kétféle műszert kaphatunk, mindkettő 800 x 480 px felbontású monitort kapott. Az Eagle 7 SplitShot™ HD készülék alapvető képességei nagyjából azonosak az 5-össel, csak egy nagyobb, élhetőbb képernyővel kapjuk meg mindezt, így egy esetleges osztott képernyőn is jobban kivehetők a részletek, egyértelműbbek a szonár által feltárt struktúrák, vagy halak.

Aki a navigáció miatt választaná, az is könnyebben tájékozódhat a 7-es monitoron. Az Eagle 7 TripleShot™ HD készülék viszont már képes az oldalpásztázásra is. Ez a legjobb árú Lowrance szonár, ami már oldalra is lát. Ez a belépő szint az oldalpásztázás világába.

9 colos monitorral

Ebben a méretben vannak az igazán fontos fejlesztések. Az 5-ös és 7-es SplitShot™ gépek 9-es képernyővel szerelt változatát Eagle 9 HDI-nek hívjuk és jeladóban is különbözik kisebb képernyős társaitól. Míg a kisebbek 2D szonárként egy Hi Chirp-ös leképezést kapnak, addig a 9 HDI-nél választható az 50 és a 200kHz, ami sokkal alkalmasabbá teszi a gépet a nagyon mély vizek monitorozására (50kHz). Egyébként a Down Scan és a kifejezetten fejlett GPS és térkép szolgáltatások azonosak a kisebb gépek ilyen képességeivel.

Természetesen ebben a méret osztályban is elérhető az oldalpásztázós Eagle 9 TripleShot™ HD készülék, mely értelemszerűen már nem csak magunk alatt, hanem mindkét oldalra egész nagy távolságról is képet tud alkotni. Ebben különösen erős a 455 kHz-es leképezése, de tudja a 800 kHz-et is, ami meg – igaz, rövidebb távolságra - még részletesebb képet ad. Az Eagle osztály jeladói is megújultak, már azok is HD jelzést kaptak és jobb ábrázolási képességgel rendelkeznek, mint a korábbi Reveal jeladók.

Ki kell emelni, hogy valamennyi 9-es gép megemelt felbontású képernyővel, 1024 x 600 px-es IPS panellel van szerelve. Ez a legfontosabb fejlesztés, mely miatt valóban kiérdemlik a HD jelzést ezek a monitorok. A 1024 x 600 nagyobb érték, mint a magasabb osztályba sorolt Elite FS 9-esek 800 x 480 px-es képesége. Hogy az Elite osztályban mégis szebb, kissé részletesebb az oldalpásztázó kép (és persze van éritőképernyő is), arról az oda sorolt AI3in1 jeladó gondoskodik, ami annyival nagyobb teljesítményű, hogy kisebb pixelszámú képernyőn is szebb képet biztosít. (Viszont a Active Target II-vel szerelt Elite FS 9 élőképes ábrázolását - a korlátozott leképezési szögekben - elvileg meg is haladhatja részletességben a nagyobb felbontású monitor miatt Eagle Eye 9-esé, de ezt még a gyakorlatban is látni szeretnénk. Erről még részletesebben alább is lesz szó.)

Eagle Eye 9

Magasan a legjobban várt készüléke az új sorozatnak az Eagle Eye 9-es, hiszen nagyon versenyképes áron kapunk élőképes megjelenítést. Van 2D szonárunk, Down Scan, és az összes GPS-szel és térképkezeléssel kapcsolatos szolgáltatást is megtalálhatjuk. Ami már az élőképes szolgáltatások mellé nem fért el a jeladóban, az oldalpásztázó kép szolgáltatása. Az kimarad az Eagle Eye 9-ből.

Mit tud az élőképes megjelenítése és miben különbözik az Active Target II-től?

Az Eagle Eye esetében látószögben korlátozottabb a Down és a Forward ábrázolás, és a Scout (legyezőszerű előre látás) egyáltalán nem érhető el. Íme két összehasonlító ábra arról, hogy mit látunk az egyiknél és a másiknál a két nézetben.

Emlékeztetőül: az Active Target II jeladót a nézetek közötti váltáshoz fizikailag el kell forgatni. A lefelé irányuló, talán legnépszerűbb leképezés (DOWN), mellyel a vertikális horgászatunkat tudjuk támogatni, igen széles szögben monitoroz. Hogy átállítsuk előre nézetre (FORWARD), feljebb kell hajtani. Ahhoz, hogy a legyezőszerű meder ábrát megkapjuk (SCOUT) oldalirányban kell a jeladót 90 fokkal elfordítani.

Ehhez képest az Eagle Eye 9-nél a jeladót nem szükséges, sőt nem is szabad forgatni, van egy helyes beállítása, mellyel képes lefelé (DOWN) és előrefelé (FORWARD) is látni. Menüben kell átkapcsolni egyik nézetről a másikra. Viszont, ahogy az alábbi ábrán is látható, emiatt mind a lefelé, mind az előre mutató leképezése szűkebb sávban valósul meg, kisebb szögben, mint az Active Target II esetében.

Vegyük észre, hogy gyakorlatilag a leképezési sáv közepén kimarad egy terület, emiatt van, hogy hiába forgatnánk el SCOUT állásba, mivel a középső területen nem történik monitorozás, nem kapnánk értékelhető képet. A jeladóban fizikailag piezo kristályok találhatók, ezek felelnek a jelek leküldéséért és fogadásáért. Egyszerűn kellett a hely a 2D szonárért és a Down Scan-ért felelős kristályoknak. Valószínűleg emiatt nem fért bele az oldalpásztázás sem.

A többfajta leképezés egy jeladóval történő megvalósítása mellett, további előnye az Eagle Eye-nak, hogy nincs szükség fekete dobozra, az élőképes jel feldolgozásához szükséges hardvert sikerült a monitorba integrálni. Így a TrpileShot-hoz hasonlóan az egész szett csupán a monitorból, egy tápkábelből és a jeladóból áll. Nagyon könnyű szállítani és kezelni. Ezzel együtt az Eagle Eye-hoz is ajánlott egy komolyabb, forgatható jeladótartó, hisz a DOWN nézetet is tudja pontosítani egy finom forgatás, de a FORWARD nézettel az előttünk bóklászó halakat a jeladó tengelye körüli elforgatással találhatjuk meg. Fontos megérteni, hogy nem magát a jeladó fejet kell forgatni a tartóhoz képest, hanem a tartó tengelyét fordítjuk el a jeladóval együtt.

Az úgynevezett Sharp Shooting (süllő és csuka) horgászatban is pont a DOWN és a FORWARD nézetek fontosak, félvízen magunk előtt szeretnénk detektálni a vízközt mozgó ragadozót, az irányt látni, majd a DOWN nézetben levadászni. Itt sem fog hiányozni a SCOUT leképezés.

Érdemes még egyszer felidézni, hogy az Eagle Eye 9-es monitorja 1024 x 600 px felbontású, ami a gyártó szándékai szerint abban a sávban, ahol az élőképes jeladó monitoroz, az Active Target II-höz nagyon közeli minőségben képes a halakat és a tereptárgyakat megjeleníteni. A letapogatási sáv szűkebb, de a megmutatott területeken, nagyon jó felbontást és részletességet kapunk. Egész pontosan az Elite FS gépekhez képest valamivel még jobbat is (azok 800 x 480-asak), a HDS-ekhez képest némileg szerényebbet, ott ugyanis 1280 px-t kapunk keresztben.

A legnagyobb előnye az Eagle Eye-nak egyértelműen az ára, hisz a 9-es monitorral együtt jelentősen olcsóbb, mint az Active Target II jeladó önmagában, monitor nélkül. Akinek a SCOUT nézet fontos, az nem fogja megvenni az Eagle Eye-t. Akik viszont kuttyogatáshoz, vagy vertikális horgászathoz keresnek jó áron élőképes készüléket, azok megtalálhatják a számításukat ebben az új eszközben. Hiába szűkebb a leképezési terület, még mindig pont elég, hogy az alattunk forgolódó harcsát lássuk. Ha meg eltávolodik, a FORWARD nézettel megkereshetjük merre mozdult el.

Azt gondolom, nagyon sokan fogják megvenni az Eagle Eye-t második készüléknek, mondjuk egy hajó oldalára rögzíthető jeladóval, miközben a fartükrön egy kiváló oldalpásztázó jeladó fog szolgálatot teljesíteni egy másik monitort kiszolgálva. De nagyon ígéretes műszer lesz ez a harcsahorgászoknak is, akik egyszerre, egy monitoron figyelhetik a 2D szonáron és az élőképes DOWN nézetben a csalijukra érkező ragadozókat. Nekik akár az első komoly szonárjuk is lehet a Lowrance Eagle Eye 9-es műszer.

Amennyiben további információra van szükség, keressenek/keressetek bátran E-mail-en, Messengeren, vagy telefonon: 06 30/5248584. A Smart Fishingen vásárolt szonárokhoz ingyenesen jár a beállítás és az oktatás.

Szarvas Zoltán

A cikk szövege, annak bármilyen részlete, és a képek, ábrák újraközlése, felhasználása kizárólag a jogtulajdonos előzetes, írásbeli hozzájárulásával történhet meg.