Furcsaságok a hazai rekordlista körül
A hazai horgász Rekordlista tartalmaz néhány "furcsaságot", melynek legfőbb oka az, hogy évtizedekig elég volt 2 "tanú" aláírása a fogáshoz, ami aztán szinte automatikusan felkerült listára. Az utóbbi időben azonban egyre többen szorgalmazzák, hogy rendbe kellene tenni a Rekordlistát, s már a hazai halas szakemberek is állást foglaltak.
A legjellemzőbb torzítások a bejelentett fogások "hivatalos" súlyai kapcsán jelentek meg. Nem hiába mondják viccesen, hogy a horgászok címere a következő: zöld mezőben áll egy ember, és hazudik. Mindannyiunknak van olyan haverja, ismerőse, aki a közös fogást a napok múlásával egyre nagyobbnak látja és meséli, elfeledkezve arról nem mellékes tényről, hogy mi is ott voltunk a helyszínen. Szóval a Rekordlista sok-sok top 10-es hala a nagyotmondásnak esett áldozatul. Nem kevés 7-8 kg os ponty került túl a(z egykori) bejelentési, 10 kg-os határon, hogy az illető a Magyar Horgászban pózolhasson a halával. Jellemző volt az a tűnetegyüttes, hogy a bejelentő a hal valódi hosszát és kerületét írta a bejelentő lapra, viszont a hal súlyát kissé megtoldotta. Magyarán sok 100-as bejelentett kontroll adat mellett tisztán látszott, hogy egy olyan hosszú, olyan kerületű hal nem lehet annyi kg. Ha ott szerepelt 2 tanú aláírása, meg egy egyesületi pecsét, akkor el kellett fogadni a rekordbejelentést.
Sokkal súlyosabb viszont az olyan eset, amikor a bejelentő - hatalmas valószínűséggel tévedésből -, halfajt tévesztett, és esetlegesen egy nem igazán jó minőségű képpel jelentkezett a Rekordlistára. Tehát amikor egy balin bejelentés valójában amur volt, amikor a kősüllő valójában fogas süllő, a domolykó igazából balin, stb. Az esetek a keszegfélék körében csúcsosodnak ki, ahol ráadásul az összeívások is képbe kerülhetnek, amikor egy-egy halfaj pontos azonosítása még a szakembereknek is feladja a leckét.
Az írás apropóját az adja, hogy a közelmúltban két esetben is a Magyar Haltani Társaság segítségét kérték a horgászok, vélelmezve, hogy a rekordlista élén tanyázó halak valójában más fajhoz tartoznak. A MHT szakemberei mindkét esetben arra jutottak, hogy téves a halak faji besorolása.
Az első eset számomra is nagyon emlékezetes, mert kicsit saját kudarcomnak is éreztem a történetet, mert a bejelentés idején a Magyar Horgász anyagait előzetesen szakmai szemmel korrektúráztam, hogy felhívjam a figyelmet ha valami "szakmaiatlan" szeretne magának utat törni a nyomda felé. Történt ugyanis 2013-ban egy 2,10 kg-os vörösszárnyú keszeg bejelentés, ami a mai abszolút magyar rekord is. Egyetlen, nem túl jó képünk volt a halról, de számomra egyértelmű volt, hogy az egy leánykoncér. Javasoltam az akkori Magyar Horgász főszerkesztőnek, hogy ne fogadjuk el, legalábbis vörösszárnyúnak ne! Szalay úrnak is gyanús volt az eset, és külső szakember, a neves Pintér Károly segítségét kérte a halfaj azonosításában. Megnyugodva vártam a fejleményeket, de nem az történt, amire számítottam. Pintér Károly ugyanis ha jól emlékszem némi bizonytalan felhanggal, de visszaigazolta, hogy bizony az a legvalószínűbb, hogy a képen egy vörösszárnyú keszeg látható. Ezután hiába érveltem, hogy egy "dunai ember" azonnal látná, hogy ez koncér, megjelent a lapban az új, abszolút magyar csúcs vörösszárnyú keszeg. Nem rég a Magyar Haltani Társaság állásfoglalásában megerősítette, hogy az bizony egy leánykoncér!
A másik, eléggé egyértelmű eset a bodorka magyar rekord még 2000-ből, mely esetben a Magyar Haltani Társaság véleménye szerint egy jászkeszegről van szó. Azt gondolom, hogy a tapasztalt horgászok számára ez is teljesen egyértelmű még akkor is, ha a képen már erősen megviselt állapotban láthatjuk a szerencsétlen halat.
Egyébként, ha bárki nem biztos abban, hogy milyen halfajt fogott, a Magyar Haltani Társaság már egy rovatot is indított, melyben segítséget nyújtanak. érdemes a korábbi eseteket is böngészni, sok tanulság lakozik a megfogalmazott kérdések mögött. http://haltanitarsasag.hu/mitfogtam_hu.php
Hozzá kell tenni, hogy a mai nagy látószögű objektívvel felszerelt fotómasinák, hihetetlenül ügyesen tudják manipulálni a percepcióinkat, sokkal nagyobbnak láttatva egy-egy halat, mint amekkora a valóságban. Nyitó képünk is ezt demonstrálja.
A Magyar Horgász szakmai gárdája és a Rekordlistához való hozzáállás is megújult pár éve, és a napi szintű megfeszített munka mellett is megvan az akarat arra, hogy a Rekordlista mind tartalmában, mind szakmailag revízió alá kerüljön. Magam részéről érdekesnek találnék egy olyan megoldást is, hogy egy vadonatúj feltételrendszer mentén nulláról induljon el egy "modern kori" Rekordlista, komoly szakmai kontrollal, a halfajok nagyon pontos azonosításával. Persze, azoknak is igaza van, akik szerint a több évtizedes rekordokat nagy kár lenne veszni hagyni, mert a fogások döntő hányada kiváló lenyomatát adja vizeink egykori hatalmas halainak, és mögöttük olyan élmény tömegek és kiváló horgász teljesítmények sorakoznak fel, melyek a horgász kultúránk egyetemes emlékei.
Ma már a fotós-videós telefonok korában sokkal egyszerűbb dokumentálni a fogásokat, mint évtizedekkel ezelőtt, és biztosak lehetnénk abban, hogy nem azért tűnik megdönthetetlennek egy rekord, mert a csúcstartó nem abba a halfajba tartozik.
Szarvas Zoltán