Termékek Menü

Kölcsöntraffipax a Tiszán a vízi gyorshajtók ellen

delmagyar.hu
2018. 07. 16. 15:30:06

Annak ellenére, hogy vízi traffipaxra továbbra sincs pénze a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányságnak, a szegedi őrs munkatársai mérni fogják a folyón száguldozókat – szárazföldi kollégáiktól kapnak kölcsön műszert. Aki túllépi a sebességkorlátozást, akár 80 ezer forintos bírságra is számíthat.

Többször is megírtuk, hogy a szegedi vízi rendőrök hamarosan egy új eszközt vetnek be a tiszai gyorshajtók ellen: vízi traffipaxszal mérik majd a sebességüket. A Boszorkány-sziget és Tápé közötti szakaszon ugyanis maximum 20 kilométeres óránkénti sebességgel közlekedhetnek a járművek. A szabályozást az önkormányzat kezdeményezésére vezették be, de a sportegyesületek és az úszóházak is szorgalmazták. A gyorsan közlekedő hajók hullámverése ugyanis kárt tehet a kikötött csónakokban. Idén a szabad strandon lubickolók biztonsága miatt még fontosabbá vált a sebességkorlátozás betartása.

Mivel azonban egy vízi traffipax több mint egymillió forintba kerülne, a szegedieknek még várniuk kell a saját berendezésre. Tavaly már néhányszor kipróbálták, és bevált, így idén is a Szegedi Rendőrkapitányságtól kérnek kölcsön egy műszert.

– Semmin sem kell változtatnunk, a szárazföldi traffipax a vízen is ugyanúgy szuperál – mondta el lapunknak Busi László alezredes, a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője, akitől megtudtuk: a lézeres sebességmérőt a szárazföldön is felállíthatják, vagy akár a vízi rendészet hajóján is alkalmazhatják az egyenruhások. A traffipaxszal képesek már egy-két kilométeres távolságból is bemérni a hajókat. Aki túllépi a 20 kilométeres sebességet, az ellen szabálysértési eljárást indítanak, és 20-tól 80 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújthatják.

Kép és szöveg: delmagyar.hu

Tartalomhoz tartozó címkék: hír Tisza horgász turizmus tilalom